Magazin cikkek
A Sziget a legjobb fesztivál Európában
A Sziget lett Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a legjobb, a magyar a Sziget kapta European Festival Awards-on a fődíjat - közölte az MTI-vel Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője csütörtökön éjjel a díjátadót követően.

A díjátadó gálát, mely egyben a nemzetközi fesztiválszakma egyik legnagyobb rendezvénye, szerda késő éjjel tartották a hollandiai Groningenben. "Olyannyira hihetetlen volt számomra, hogy a 25 nagyfesztivál ötös véghajrájában olyanok közül kerülünk az első helyre, mint a dán Roskilde, a német Hurricane, a skót T In The Park és a belga Tomorrowland fesztiválok, hogy el sem utaztam a gálára" - tette hozzá. Gerendai Károly megjegyezte, hogy az európai mezőny világméretekben igen erős. Gerendai Károly az MTI kérdésére elmondta: "végre most jó hír is megjelenik Magyarországról a nemzetközi sajtóban, amire mindig is törekedtünk, hiszen számunkra is fontos, hogy milyen az ország megítélése. A díj megerősíti a Sziget Fesztivál látogatóit abban, hogy érdemes Magyarországra jönni." A 20. jubileumi évébe lépő Sziget elismeréséről Gerendai Károly úgy fogalmazott: "ez megerősít minket abban, hogy jó úton járunk akkor, amikor - ellentétben a legtöbb nemzetközi fesztivállal - nemcsak a zenei kínálatra, de a kulturális sokszínűségre, a különböző kisebbségek kultúrájának bemutatására, a civil törekvések népszerűsítésére, valamint a szolgáltatások változatosságára is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen ettől lettünk egyediek, népszerűek és kedveltek szerte Európában."
A nagyfesztiválok első helyezése mellett a Sziget bekerült még egy kategóriában a legjobb öt közé, mégpedig a zenészek szavazatai alapján. Az alapító-szervező hangsúlyozta: "nemcsak a közönség, a szakma, hanem a zenészek is elismerik a tevékenységünket".
Közel 400 ezren voksoltak 2011 legjobb eseményeire különböző kategóriákban a Yourope (európai fesztiválszövetség) és a Virtual Festivals Europe által életre hívott European Festival Awards szavazásán. A díjakat harmadszor osztották ki.
Írta: MrK
Forrás: MTI
Partifotók
2013. 05. 18. szombatIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 295 db fotó
2013. 05. 17. péntekIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 255 db fotó
2013. 05. 16. csütörtökIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 238 db fotó
2012. 11. 17. szombatMadagascar Music Café (Felcsút) Andreas, Motaba, Benett 110 db fotó
2012. 10. 17. szerdaAlbabar (Székesfehérvár) Student Party 58 db fotó
2012. 10. 13. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 228 db fotó
2012. 10. 06. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 167 db fotó
2012. 10. 05. péntekWekerle Sándor Szabadidő Központ (Mór) Móri Bornapok - Trend party 255 db fotó
2012. 10. 03. szerdaAlbabar (Székesfehérvár) I. Székesfehérvári Felsőoktatási Nap 117 db fotó
2012. 09. 29. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 183 db fotó
2012. 09. 22. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 218 db fotó
2012. 09. 22. szombatClub Nyaras (Nádasdladány) Ladies Night 93 db fotó további galériák
Trend
Víziló kanapé 21,5 millióértMaximo Riera szafari bútor kollekciójának legújabb és...
iPad-es mini csocsóasztalA műanyag- és acélvázas iPad-csocsó lazán elfér bármilyen...
A tíz legdrágább csúcscipő a Sneakerness Amsterdam 2015 fesztiválrólA Highsnobiety összeszedte a 10 ledrágább sportcipőt, a...
Élő közvetítés a Livestream-mel GoPro-kamerán keresztülA Livestream jóvoltából végre lehetőség lesz az izgalmas...
Letöltések
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-979.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Albabar 141121
MP3 formátum, 256 mb, 320kbps, 112 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-977.jpg
Bárány Attila - Live Trend Albabar Székesfehervár 141024
MP3 formátum, 221 mb, 320kbps, 96 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-978.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Albabar 141024
MP3 formátum, 269 mb, 320kbps, 117 perc, Modern tánczene, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-976.jpg
Modos @ Sulak TREND Promo 10.12
MP3 formátum, 159 mb, 320kbps, 69 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-973.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Szezonnyitó@ Albabar
MP3 formátum, 261 mb, 320kbps, 114 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-975.jpg
Dj Metzker Viktória - Live Trend Szezonnyitó@ Albabar
MP3 formátum, 227 mb, 320kbps, 99 perc, Modern tánczene, House
további letöltések