Magazin cikkek
Gringo Sztár Iz Hír
A Csillag Születik-ben mutatkozott be a Coke Club idei nagy durranása

A Csillag Születik döntőjében feltűnt Geszti Péter új zenekara, a Gringo Sztár, amely a Coke Club-ban tartja majd első élő koncertjét. Szombat este bemutatták Télen-nyáron nyár című slágerüket, ám az első igazi koncertig még július 15-ig várni kell.
Néhány hónapja még ő zsűrizte az énekes tehetségeket, mára pedig frontembere a reggea, jazz, rap, pop, ska és balkáni népzene ritmusait felhasználó Gringo Sztár együttesnek, ami a szombat esti Csillag Születik döntő meglepetés fellépője volt. Geszti Péter mellett a két énekesnő, Gereben Zita és Sapszon Orsolya ragyogott a színpadon, akik izgatottan készülnek a Gringo Sztár első élő koncertjére: „Nagyon sokat dolgozunk a stúdióban és nagyon várjuk már, hogy megmutassuk a nagyközönségnek a dalokat. Külön öröm, hogy erre egy exkluzív szabadtéri helyszínen kerül sor, ahol a színpad szinte beleér a Balatonba” – mondta el Gereben Zita.
Hasonlóképpen várja a júliusi bemutatkozást Geszti Péter is, aki a Télen-nyáron nyár című dallal ugyanazt a hangulatot szeretné közvetíteni, mint egy jól sikerült Balaton-parti este. „A Gringo Sztár és a Coke Club ugyanarról szól: a nyitottságról, a nyárról, az igényes zenéről és a jó bulikról!”- osztotta meg gondolatait a szövegíró frontember.
A Gringo Sztár tehát július 15-én a Coke Club-ban debütál élő koncerttel, ahol a jó társaság, a jó hangulat és a Balaton szépsége garantált! További információ a www.cokeclub.hu oldalon található.

Palackposta: A koncertre 1990 Ft-os elővételes jegyek kaphatók a Ticket Expressben és az Eventim hálózatában. Jegyinformációk: www.tex.hu
Írta: MrK
Partifotók
2013. 05. 18. szombatIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 295 db fotó
2013. 05. 17. péntekIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 255 db fotó
2013. 05. 16. csütörtökIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 238 db fotó
2012. 11. 17. szombatMadagascar Music Café (Felcsút) Andreas, Motaba, Benett 110 db fotó
2012. 10. 17. szerdaAlbabar (Székesfehérvár) Student Party 58 db fotó
2012. 10. 13. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 228 db fotó
2012. 10. 06. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 167 db fotó
2012. 10. 05. péntekWekerle Sándor Szabadidő Központ (Mór) Móri Bornapok - Trend party 255 db fotó
2012. 10. 03. szerdaAlbabar (Székesfehérvár) I. Székesfehérvári Felsőoktatási Nap 117 db fotó
2012. 09. 29. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 183 db fotó
2012. 09. 22. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 218 db fotó
2012. 09. 22. szombatClub Nyaras (Nádasdladány) Ladies Night 93 db fotó további galériák
Trend
Víziló kanapé 21,5 millióértMaximo Riera szafari bútor kollekciójának legújabb és...
iPad-es mini csocsóasztalA műanyag- és acélvázas iPad-csocsó lazán elfér bármilyen...
A tíz legdrágább csúcscipő a Sneakerness Amsterdam 2015 fesztiválrólA Highsnobiety összeszedte a 10 ledrágább sportcipőt, a...
Élő közvetítés a Livestream-mel GoPro-kamerán keresztülA Livestream jóvoltából végre lehetőség lesz az izgalmas...
Letöltések
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-979.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Albabar 141121
MP3 formátum, 256 mb, 320kbps, 112 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-977.jpg
Bárány Attila - Live Trend Albabar Székesfehervár 141024
MP3 formátum, 221 mb, 320kbps, 96 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-978.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Albabar 141024
MP3 formátum, 269 mb, 320kbps, 117 perc, Modern tánczene, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-976.jpg
Modos @ Sulak TREND Promo 10.12
MP3 formátum, 159 mb, 320kbps, 69 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-973.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Szezonnyitó@ Albabar
MP3 formátum, 261 mb, 320kbps, 114 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-975.jpg
Dj Metzker Viktória - Live Trend Szezonnyitó@ Albabar
MP3 formátum, 227 mb, 320kbps, 99 perc, Modern tánczene, House
további letöltések