Magazin cikkek
Nagyjából 36 000 forintot ér az iPhone 5..
Az iPhone alkatrészei annyit érnek, mint egy olcsó butatelefon, de ez mindig is így volt. Az okostelefonok több mint százezer forintos árában sohasem az alkatrészek költsége volt a meghatározó. A boltban elköltött pénzünk minimális része megy el az alapanyagokra és a sencseni gyári munkások bérére, annál több kerül azonban a kereskedőkhöz, mérnökökhöz, szoftverfejlesztőkhöz, valamint a gyártócég befektetőihez.
Az elektronikai kütyük szétszedésére specializálódott Tech Insight informatikai szakújság előzetes becslése szerint a 16 gigabájtos háttértárral rendelkező iPhone 5 alkatrészei körülbelül 167,5 dollárt, azaz 36 ezer forintot érnek; ez nagyjából 35 dollárral több a hasonló felszereltségű iPhone 4S áránál.

Az iPhone 5 kétéves hűségszerződéssel ugyan 199 dollárért elvihető, de aki szolgáltatótól független változatot akar, annak 649 dollárt kell a kasszánál hagynia. Ez pedig nagyjából százezer forinttal több az alapanyagárnál. A 32 gigás verzió 749 dollárba, míg a 64 gigabájtos 849 dollárba kerül kártyafüggetlenül. Az európai árak ennél jelentősen drágábbak, Németországban és Franciaországban 679, 789, illetve 899 euróért lehet előrendelni a készülék modelljeit. Az Egyesült Királyságban 529, 599, illetve 699 fontot kérnek majd egy iPhone 5-ért.
A megfelelő kártyafüggetlen verzió kiválasztását némiképp megnehezíti, hogy az iPhone 5 – függetlenül a tárhely méretétől – háromféle verzióban kapható: az egyik az amerikai Sprint és Verizon CDMA hálózatán működik, a másik 700 megahertzen tud a 4G LTE hálózatokra csatlakozni, a harmadik pedig az európai és ázsiai LTE-hálózatokat ismeri.
A Tech Insight később még pontosítani fogja az iPhone 5 építési költségéről szóló táblázatát, hiszen a szakértők egyelőre nem szedhették szét a telefont, csak korábbi tapasztalatukra, az általuk jól ismert beszállítói árakra és az Apple bejelentésére támaszkodtak.
Írta: Mrk
Forrás: index
Partifotók
2013. 05. 18. szombatIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 295 db fotó
2013. 05. 17. péntekIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 255 db fotó
2013. 05. 16. csütörtökIdegenforgalmi és Kultúrális központ (Szántód) VII. Pannónia Fesztivál 238 db fotó
2012. 11. 17. szombatMadagascar Music Café (Felcsút) Andreas, Motaba, Benett 110 db fotó
2012. 10. 17. szerdaAlbabar (Székesfehérvár) Student Party 58 db fotó
2012. 10. 13. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 228 db fotó
2012. 10. 06. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 167 db fotó
2012. 10. 05. péntekWekerle Sándor Szabadidő Központ (Mór) Móri Bornapok - Trend party 255 db fotó
2012. 10. 03. szerdaAlbabar (Székesfehérvár) I. Székesfehérvári Felsőoktatási Nap 117 db fotó
2012. 09. 29. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 183 db fotó
2012. 09. 22. szombatAlbabar (Székesfehérvár) Szombat Esti Őrület 218 db fotó
2012. 09. 22. szombatClub Nyaras (Nádasdladány) Ladies Night 93 db fotó további galériák
Trend
Víziló kanapé 21,5 millióértMaximo Riera szafari bútor kollekciójának legújabb és...
iPad-es mini csocsóasztalA műanyag- és acélvázas iPad-csocsó lazán elfér bármilyen...
A tíz legdrágább csúcscipő a Sneakerness Amsterdam 2015 fesztiválrólA Highsnobiety összeszedte a 10 ledrágább sportcipőt, a...
Élő közvetítés a Livestream-mel GoPro-kamerán keresztülA Livestream jóvoltából végre lehetőség lesz az izgalmas...
Letöltések
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-979.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Albabar 141121
MP3 formátum, 256 mb, 320kbps, 112 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-977.jpg
Bárány Attila - Live Trend Albabar Székesfehervár 141024
MP3 formátum, 221 mb, 320kbps, 96 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-978.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Albabar 141024
MP3 formátum, 269 mb, 320kbps, 117 perc, Modern tánczene, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-976.jpg
Modos @ Sulak TREND Promo 10.12
MP3 formátum, 159 mb, 320kbps, 69 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-973.jpg
Módos,Sulák,Snowy - Live Trend Szezonnyitó@ Albabar
MP3 formátum, 261 mb, 320kbps, 114 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-975.jpg
Dj Metzker Viktória - Live Trend Szezonnyitó@ Albabar
MP3 formátum, 227 mb, 320kbps, 99 perc, Modern tánczene, House
további letöltések