Magazin cikkek

Óriási ötlet, naná: egy távoli szerveren futó játék, aminek a képe videostreamként jelenik meg a kliensgépen. Elindítom a gépemen a legújabb csodajátékot (ami nincs is feltelepítve rá, és egyébként sem futna rajta), ami valahol egy homályos szerverteremben izzaszt processzort és videokártyát, a végeredmény pedig videó formájában érkezik a monitoromra, és az ócskavas pécémen, amin az aknakereső is alig indul el, valami ilyesmit látok:

A szakértők persze azonnal kiszámolták, hogy ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Minden egyes képkocka megjelenítéséhez a kliensnek el kell küldeni a szerverhez, hogy a felhasználó éppen mit csinált, a szervernek kiszámolni, hogy ennek hatására mi történik a játékban, legenerálni a képet, azt betömöríteni, a neten visszaküldeni a kliensnek, ott kitömöríteni, és kiküldeni a monitorra. Mindezt másodpercenként legalább 30-40-szer, hogy meglegyen a folyamatos mozgás illúziója. Ehhez olyan számítási kapacitás, olyan gyors netkapcsolat, olyan sávszélesség, olyan videótömörítés kell, ami egyszerűen nincs, nem létezhet, fizikailag lehetetlen, át kell lépni hozzá a fénysebességet.

Mivel ősztől az európai terjeszkedés első lépéseként Angliában is elindul a szolgáltatás, nemrég munkába állították az első brit szervereket, így végre Magyarországról is kipróbálható, hogy tényleg a videojátékok jövője az Onlive, vagy a legnagyobb átverés a játékiparban Kempelen Farkas sakkozó gépe óta.

Nem szép, de gyors

A rendszert két gépen próbáltuk ki, az egyik egy jó pár éves, játékra alig-alig alkalmas irodai pécé volt, hatvan megabites netkapcsolattal – vagyis pont ideális a gyenge, de nagy sávszélességen lógó gépekre kitalált Onlive-hoz. Kontrollcsoportnak egy aránylag erős játékos pécét vetettünk be, tíz megabites netkapcsolattal.

Az Onlive-val az első élő találkozás kísértetiesen emlékeztet az elsőNetflix-randevúra. Az ember két percet szöszmötöl, letölt, regisztrál, és aztán bumm, ott van az egész közepében, körülötte úgy 130 játék, a két napja megjelentektől a régi klasszikusokig. És itt fordul szürreálisba az egész: rákattintok valamire találomra, és tíz másodperc múlva már játszom vele, amikor a józan ész, meg a megszokás szerint még a telepítővarázslónak kéne előkészíteni az ellenőrzést, hogy lesz-e elég hely a DirectX-frissítésnek a merevlemezen, vagy valami ilyesmi.

És nemcsak elindul, de fut is szaggatásmentesen, mindenre azonnal reagál, mintha minden online játék rákfenéje, a hálózati késleltetés, avagy lag egyszerűen nem is létezne. Nyomom a gombot, és azonnal fordul az autó, lő a fegyver, nyoma sincs az online játékokban egyébként megszokott egy-két tizedmásodperces késésnek, ami alatt a jel a kliens és a szerver közti, routerekkel, switchekkel, és egyéb tankcsapdákkal teli utat megjárja. Fura módon a kurzormozgatásnál lehet érezni pár játékban, hogy nem olyan sima a mozgás, mint lennie kéne.

Mielőtt még végképp elolvadnánk az Onlive csodálatosságától: az letagadhatatlan tény, hogy a játékok nem néznek ki olyan jól, mintha helyben futnának. A 720p felbontású grafika kicsit homályos, gyors mozgásoknál, sok effektnél picit bekockásodik, ami annak a csalhatatlan jele, hogy a videotömörítő eljárás levett a képminőségből, hogy tudja tartani a videolejátszás sebességét. Nem élvezhetetlen (különben is, mióta egyenesen arányos egy játék élvezhetősége meg a grafikai minősége?), és gyenge gépnél, ami egyébként meg se tudná mozdítani az adott játékot, fel sem merül, hogy itt bármilyen kompromisszum lenne: Onlive-val, csúnyácska grafikával, vagy Onlive nélkül, széppel. Egy közepesen erős gépnél már igen.

Mit kapunk a pénzünkért?

Az Onlive a cloud gaming szolgáltatás mellé egyben online játékbolt is, olyasmi, mint a Steam, vagyis nagyjából a bolti áron, 40-50 dollárért lehet a játékokat megvenni. Vagy egy tízesért bérletet venni egy hónapra a kínálat minket érdeklő részét lefedő csomagra. Vagy demóként használni a rendszert, élve a lehetőséggel, hogy szinte minden játék kínál egy fél órás ingyen kipróbálást. Vagy aréna módban a tévés távkapcsolószörf helyi megfelelőjeként nézelődni, hogy mivel és hogyan játszanak mások.

A jelenlegi kínálat arra éppen elég, hogy szinte bármilyen játékműfajból garantáltan találjunk benne 2-3 igen jól sikerült darabot, de játékboltnak azért ez a 130 (plusz hetente 4-5 új megjelenés) darabos paletta még elég sovány. Főleg annak tükrében, hogy a legnagyobb onine játékbolt Steam kínálata közelít az 1500 játékhoz.

De hogy csinálják?

Az Onlive egy kisebb technológiai csoda, nem véletlen, hogy évekig dolgoztak rajta a videotömörítés, és az adattovábbítási technológiáklegnagyobb koponyái (a két kulcsfigura Steve Perlman, a Quicktime vezető fejlesztője, és Tom Paquin, az első Netscape böngészők programozója, olyan webes technológiák kitalálója, mint a cookie-k vagy az SSL). A lehetetlen összejött, és már kezdenek megjelenni a konkurensek is hasonló szolgáltatásokkal: a Gaikai, a Streammygame, azOtoy, a Playcast.

 Pécén, ahol a legnagyobb a konkurencia, egyelőre csak érdekesség az Onlive, amiből pár év múlva igazi nagy durranás lehet. Mindenképpen érdemes kipróbálni, különösen, ha gyenge a gépünk, de erős a netkapcsolatunk. És itt nem csak a sávszélességre kell gondolni, az adatforgalmi korlátokat is hamar kiüti az onlive-os stream, ami folyamatos 7-800 kbps forgalmat csinál – vagyis egy órányi játék 2,5-3 gigabájt letöltésével jár. Macen, illetve a tévére köthető Onlive Gaming Systemmel viszont már most olyat nyújt (illetve olyat fog, ha Magyarországon is hivatalosan elérhető lesz), amit semmi más: olyan játékokkal játszhatunk, amikhez egyébként nincs hardverünk.

És nagyon ügyesen építkeznek tovább, már ötven játékkiadóval van együttműködésük, a Netflix nyomdokain becsempészik a szolgáltatást tévékbe és bluray-lejátszókba, jön Androidra, iPadre és közben gyűlnek a befektetők is a reményteli technológiára, legutóbb a HTC dobott be 40 millió dollárt. Hogy mibe kerül az egészet kiszolgáló szerverpark meg a nyilvánvalóan brutális sávszélesség, és nyereséges-e az egész, vagy mikor lesz az, persze nem tudni. De hogy ez a videojátékok jövőjének egyik nagyon is lehetséges útja, az biztos. Elvégre a Steamre is furán nézett mindenki, amikor elindult, aztán valahogy mégiscsak kitermelt maga körül egy évi 4 milliárd dollár forgalmú pécés letöltős onlinejátékbolt-bizniszt, aminek ma is uralja a bő kétharmadát.