Magazin cikkek

Sziget: A Teljes Program

hozzáadva: 2011. máj. 07. Vissza a cikkekhez
Sziget: A Teljes Program
Sziget: Teljes a program

Idén 18 éves és egyben 19. a Sziget, melyen – 1993-as születése óta – láthattunk 17 950 programot, ebből hallhattunk 7 291 koncertet, itt járt 62 ország - különböző műfajt képviselő - előadója és 54 országból érkező, összesen 5 448 372 látogató. 2011. augusztus 10-15 között ismét Sziget, a megszokott helyen, a tavalyi árakon, új helyszínekkel, aktuális trendekkel, nagy öregekkel, itthon elsőként bemutatkozó ígéretekkel, de legfőképpen a tavaly augusztus óta hiányzó Sziget életérzéssel.

Nagykorú lett a Sziget s vele nagykorú lett a műfaj is, amit egykor Woodstock ihletett, de az álmodói nem maradtak ennyiben. Egy sokszínű, változatos, multikulturális kavalkádot képzeltek, és valósítottak meg, s lett ez a változatosság a Sziget védjegye, mely ma már Európában is nagy respektet vált ki. Olyannyira, hogy csak idén három különböző nemzetközi fórumon is a legjobbak közé sorolták a mi Szigetünket. Így tehát dicsérettel megfelelt az „érettségi vizsgán” s lép most a nagybetűsbe. S mint ahogy az ifjú maturánst veszélyeztetik az élet nagy pofonjai, úgy a Sziget is komoly akadályokkal küzdött a közelmúltban, de úgy tűnik elszálltak a felhők, megegyezés született a fővárossal, nem perel többé Újpest sem, jöhet a rakenroll, a tánc, a móka és kacagás...


Tavalyi jegyár, készpénz nélkül kártyával vagy mobillal
S mielőtt a programokról beszélnénk, ejtsünk néhány szót a háttérinformációkról, melyek nem is oly lényegtelenek, hiszen például az idén a szervezők nem emelnek jegyárat, tehát  a tavalyi  jegyárak maradnak érvényben, ráadásul április 30-ig (jegytípustól függően) 15-18%-kal kevesebbért. Másrészt továbbra is marad az este 23 óra utáni félárú lehetőség és idén is lehet diákkedvezménnyel, akár 50%-os engedménnyel Sziget jegyet venni. És most is lesz Percalapú Szigetjegy, ami azt jelenti, hogy csak annyit fizet a látogató – ráadásul a mobiljával – amennyit a Szigeten akar tartózkodni, tehát akár csak egy koncertnyi időt. Várhatóan gyorsabb, kényelmesebb lesz a kiszolgálás a Sziget egész területén, hiszen a szervezők a tavalyi kísérleti programot kiterjesztik az egész fesztiválra, ami szerint eltűnik a készpénz, és a Szigeten a – Metapay rendszerének teljeskörű bevezetésével – csak Sziget kártyával és esetleg okostelefonnal lehet majd fizetni. Ezt az innovatív technológiát világviszonylatban első alkalommal építik ki ekkora méretű rendezvényen. A Sziget kártya biztonságos fizetési lehetőséget kínál a fesztivál látogatóinak. Az egyenleg könnyedén feltölthető, nyomon követhető, a kártya egyszerűen letiltható. A Vodafone az idei Szigeten a mobilinternetes megoldásokra fókuszál, ezért a fesztiválok történetében először 21 mbit/sec sebességre képes mobilinternetes szupersztrádát ad az okostelefonozó fesztivál közönségnek. A 2011-es esztendő is azokról az innovatív mobilszolgáltatásokról szól majd, amelyek kényelmessé és biztonságossá varázsolják az egyhetes sziget-létet. A tervezett újdonságok közül is kiemelkednek az NFC chippel ellátott mobilkészülékek, amelyekkel a Vodafone érdemeként – elsőként Magyarországon –, a fesztivál ideje alatt már fizetni is lehet.

"A Dreher márka mindig törekszik arra, hogy valami többet adjon a fogyasztóknak. Így van ez a Sziget fesztivál esetén is, ahol a zenei élmények támogatása mellett alkalmat teremtünk a kulturált szórakozásra is, a sörözést pedig felejthetetlen élménnyé változtatjuk, hiszen idén augusztusban ismét a magasba emelkedhetnek fogyasztóink. A tavalyi évben több mint négyezren próbálták ki a fesztivál legexkluzívabb sörözőjét, a Dreher in the Sky-t, szeretnénk, ha idén még többen gazdagodhatnának az égi élménnyel, egy korsó karakteres ízű Drehert kortyolgatva. Ezen túl a látogatókat az idei évben fenntarthatósági, környezetvédelmi és szociális aktivitásainkba is igyekszünk bevonni" - mondta Kerekes Péter, a Dreher Sörgyárak Zrt. marketing igazgatója.

Szolgálati közlemény: Vigyázat, hamisítják!
Az utóbbi időben tucatjával jelentek meg hamis fesztiváljegyek a fesztiválpiacon, melynek sorszámait a szervezők letiltották, így azok érvénytelenek. A szervezők felhívják a vásárlók figyelmét, hogy jegyük, bérletük megvásárlása során - saját érdekükben - figyelmesen járjanak el, és kizárólag a hivatalos jegyértékesítő pontokat vegyék igénybe.

Mínusz egyedik nap – augusztus 8. / GESZTIVÁL
Az elmúlt időszakban Geszti Péter életében egy kicsit háttérbe szorult a zenélés, mivel más nagyszabású projektekbe vágott, de mindenképpen szeretett volna visszatérni előadóként a zenei életbe. Ezt készítette elő az is, hogy a közelmúltban mentorként szerepet vállalt az X-Faktorban. “Megtisztelő számomra olyan státuszban fellépni a Szigeten, ahol eddig is a legjobb zenekarok, az LGT, az Illés, a Kispál és a Borz vagy a Tankcsapda szerepeltek“- mondta Geszti. A Sziget felkérése nyomán zenészbarátait hívja meg egy nagy közös koncertre, hogy együtt játsszák el a legsikeresebb Geszti dalokat, közösen szerzett műveiket. Első Emelet, A dzsungel könyve, Rapülők és Jazz+Az slágerek csendülnek fel eredeti hangszerelésben, s miközben színpadra lépnek a formációk meghatározó szereplői, mégsem mondható, hogy újra összeállnak az egykori zenekarok.

Egyszerre szerzői és előadói showműsorról van szó, hiszen az előbb felsoroltakon kívül Geszti Péter rengeteg előadónak írt és ír dalokat a mai napig (Zséda, Szulák Andrea, Wolf Kati, Oláh Ibolya, Rúzsa Magdi, Manhattan, Azok a fiúk, Lord, A miniszter félrelép, Üvegtigris stb.) Alapvetően azok a Geszti dalok kerülnek színpadra, amelyekben előadóként közreműködött és amelyek meghatározóak voltak eddigi zenei pályafutásában. Más szóval egy nagyszabású Geszti koncert lesz. Jókedvű, óriási táncolós buli, hatalmas tánckarral a nézőtéren, hiszen Geszti Péter és vendégei több ezer táncos kedvű bulizni vágyót várnak, hogy egyszerre, ámde sokféle koreográfiát mutassanak be, amikor beindulnak a groove-ok a legismertebb dalokban. Egyelőre javában folyik a show tervezése, de az biztos, hogy magával ragadó, profi és látványos lesz a Geszti koncert.




Nagyszínpadok

Aktuális trendek, nagy előadók és a jövő ígéretei: e hármasság köré szerveződik már évek óta a Sziget zenei programja, s a hangsúlyok idén az aktuális trendekre estek. A Sziget közepén lévő Pop-Rock Nagyszínpad korábban bejelentett nevei – a teljesség igénye nélkül a Pulp, a Kasabian, a Chemical Brothers, Amy Winehouse, Dizzee Rascal, az Interpol, a Rise Against, a Good Charlotte, a Smash Mouth, a Gogol Bordello, a Flogging Molly, a Maccabees - mellé sorakozott számos zenekar.

Így például az igényes gitár rock zene szerelmesei az idei Szigeten újra találkozhatnak Nagy-Britannia legtrendibb indie zenekarával, a White Lies-szal, de itt lesz a szinte összes rangos szakmai díjra nominált La Roux vagy a Manic Street Preachers, mely legfrissebb albumával, a 2010 őszén megjelent Postcards From A Young Mannel folytatja forradalmi Szigetes tevékenységét. Sőt, a magyar rajongók abban is bízhatnak, hogy új albumáról, a várhatóan 70 Songs Of Hatred and Failure címmel novemberben megjelenő lemezről is lejátszik majd néhány izgalmas tételt. Bizonyára kevesen gondolják úgy, hogy egy hardcore punk banda tagjainak is lehet szolid, visszafogott és érzékeny arca, pedig igen. A megalkuvást nem ismerő kaliforniai punk együttesből, a The Bronxból létrejött Mariachi El Bronx az elő példa rá, hogy mindez lehetséges, és ez a Szigeten látható is lesz. Itt lesz még Új-Zéland egyik legkelendőbb zenei exportcikke a Batucada Sound Machine. És idén augusztusban a Sziget közönsége is megismerheti a jövő soulnemzedékének egyik legígéretesebb előadóját Benjamin Duterdét, akit csak Ben l'Onlce Soul művésznéven ismer a világ.

A Világzenei Nagyszínpadra várjuk idén a már bejelentett nevek, így például az AfroCubism, a Gotan Project, a Goran Bregovic Wedding And Funeral Band, Ojos de Brujo és Rotfront zenekarok mellé a szívesen visszatérő Oi Va Voi-t,a hazánkban először koncertező, zenéjében a olykor a pszichedelikus rock, olykor a country-blues befolyásának engedő Cowboy Junkies-t. Itt lesz még a Sly & Robbie feat. Jr. Reid, a szlovéniai Magnifico és a Shtetl Superstars, mely ugyan idén tűnt fel, de különösebb kockázat nélkül megjósolható: az évtized egyik legnagyobb durranása lesz a csapat. Szintén jön A LaBrassBanda, mely három éve tűnt fel Münchenben, rövidszárú bőrnadrágban, ahogy egy bajor társasághoz illik, és azonnal a maga képére formálta a sörfesztivál-hangulatot. A Ska Cubano immár törzsvendégnek számít a legrangosabb világzenei fesztiválokon, így itt a helyük. És persze magyarok is képviselik a világzenét: A Csík Zenekar, Lajkó Félix és a Muzsikás sem hiányozhatnak a felhozatalból.

Új építmény, egy szabadtéri helyszín várja a keményebb zenét kedvelőjet. A Rock-Metál Nagyszínpadon korábban már fény derült – mások mellett – a nagy öregek, a Judas Priest és a Motörhead mellett fellépő  Within Temptation, Deftones, Lostprophets és Sonata Arctica nevére.

Az A38-Wan2 Színpadon a Crystal Castles, a Peter Bjorn and John és a Marina and the Diamonds s a Hurts már ismert nevek. Az újabbak közt erős a brit jelenlét: a Bomb The Bass, a Kode9, a Digital Mystikz és a Gaslamp Killer tartozik ide, mellettük a Suicidal Tendencies és a Xiu Xiu az Egyesült Államokból érkezik. Van három holland fellépő, ők a De Jeugd van Tegenwoordig, a DeWolff és Kees van Hondt. És ezen a színpadon lép még fel a Selah Sue (B), Terry Poison (ISR) és a Buraka Som Systema Live (P) is.

A Party Aréna a koraesti sávban már elhangzottak szintén nevek: The Bloody Beetroots Death Crew 77 és Kid Cudi neve ismert. Melléjük jelentkezett a napokban a Trentemøller valamint a Zombie Nation. És végre fény derül a késő esti sáv fellépőire is. Hihetetlenül látványos és minden fesztiválozót megmozgató megapartyval készül Party Aréná-s fellépésére a Dawaele testvérek által irányított 2manydjs. Nagy-Britannia legkúlabb trance-kollektívája, az Above & Beyond, nem csak klasszikus anyagaival mozgat át minket az idei Szigeten, hanem várhatóan új lemezüket, a júniusban megjelenő Group Therapyt is bemutatják nekünk. Spanyolország legismertebb és legsokoldalúbb technozenésze, a csaknem húsz éve a pályán lévő Cristian Varela is megmutatja magát 2011-ben a Sziget-lakóknak. A kiemelkedő dj, producer és remixer Dubfire ezúttal Carlo Lio társaságában érkezik az idei Szigetre. Idén a Party Arénában a modern elektronikus zene történetének egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a hosszú idő óta Berlinben alkotó minimal technoművész Richie Hawtin is tiszteletét teszi. És itt lesz a különleges és egzotikus technoanyagokra fogékony partyarcok kedvenc produkciója, a Technasia is.

És végül, de nem utolsó sorban a nagyszínpadok közt lesz az erős hazai, a Magyar Nagyszínpad mely az elmúlt évek sikerein felbuzdulva újra felsorakoztatja majd a legjobb hazai előadókat A-tól Z-ig.


SZIGET FÓKUSZ 2011-BEN
„A Sziget a nyugat-európai fiatalok legkedveltebb találkozóhelye, kulturális hidat képez Nyugat és Kelet között. A nagy nemzetközi sztárok valamint a legnépszerűbb és aktuális csapatok mellett 2011-ben közép-kelet-európai régió kulturális sokszínűségének bemutatására helyezünk különös hangsúlyt.” – mondta Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója a fesztivál sajtótájékoztatóján.

A Sziget Közép-Kelet-Európa legnagyobb multikulturális eseménye és a közép-kelet-európai fókusz aktualitását adja az is, hogy az Európai Unión belül idén történik meg először, hogy két közép-kelet-európai tagállam adja egymásnak az uniós elnökségi stafétabotot.

Fókuszban tehát idén a régiónk: egyrészt a 10. éves Roma Sátor programjával, másrészt új helyszínekkel, így az Európa Színpaddal és a Közép-Kelet-Európa Vurstlival.

Új helyszínek:

EURÓPA SZÍNPAD
A Sziget új, szabadtéri színpadán Európa több országából érkeznek jobbnál jobb és hazájukban már nagy ismertségnek örvendő zenekarok. Biztosan fellép a Go Back To The Zoo Hollandiából, a Triggerfinger és a Wallace Vanborn Belgiumból, a Verdena Olaszországból, a Söhne Mannheims Németországból, az Ismo Alanko & Teho Finnországból, a For a Minor Reflection Izlandról, az Elvis Jackson Szlovéniából, a Puding Pani Elvisovej Szlovákiából, a Skyline Csehországból, a Mitch & Mitch Lengyelországból, a Gravity Co. Bulgáriából, a Francis International Airport Ausztriából és a The Mono Jacks Romániából. A Sziget nemzetközi tehetségkutatójának győztesei szintén itt lépnek fel a nulladik napon.

KÖZÉP-KELET-EURÓPAI VURSTLI
Azok a fiatalok, akik szerte Európából, sőt azon túlról is érkeznek Budapestre, hogy egy nagy buli részesei legyenek, már olyan korban nőhettek fel, amikor Európa keleti vagy nyugati felén élni földrajzi adottság csupán. Nekik az a természetes, hogy nincsenek határok, hogy szabadon utazhatnak, tanulhatnak, barátkozhatnak. A Közép-Kelet-Európa Vurstli arra vállalkozik, hogy megmutassa nekik azt a világot és azt a mára egyre értelmetlenebbé és szürreálisabbá váló viszonyrendszert, amiben szüleik és nagyszüleik még mindennapjaikat élték. A Karzat Színház beavató színháza - Pál Kálmán rendezésében - cseh, lengyel, szlovák és szlovén vándortársulatok bevonásával a 60-as évek világát idézi meg egy államosított vidámpark keretei között. Az alkalmi társulat egész Közép-Kelet-Európa vásári mutatványosait, a szocializmusban röghöz kötött, beszabályozott, útjaiktól megfosztott utazó szabad lelkeit mutatja be. Vurstlijuk egy hatvanas évek nosztalgiájával átitatott időutazás.

SZIGET PARADISE & LASSÚZÓS SÁTOR
Ezen a helyszínen a szerelem és a boldogság kerül a középpontba. Az emberi kapcsolatok, a szeretet és a szenvedély testi és lelki vonatkozásai, kultúrtörténeti érdekességei mellett. Lassúzós Sátor és szerelmes programok várják a helyszínre látogatókat. Sziget Paradise – ünnepeld a szerelmet!

KUZO
Izgalmas, elgondolkodtató, vicces, valamint társadalmi kérdéseket feszegető képzőművészeti installációkat felvonultató KUltúrZÓna, európai és dél-amerikai művészek tolmácsolásában.

HUNGARIKUM FALU
2009-ben nagy sikerrel debütált a Szigeten a Magyarország ezerszínű népi kultúrájának értékeit bemutató helyszín, a Hungarikum Falu. 2011-ben harmadszor varázsoljuk a főváros közepére a magyar vidéket és annak hagyományait, szépségeit, páratlan értékeit. Idén a központi téma a szüret, aminek apropóján bor és pálinka túrára várunk mindenkit. Az érdeklődők nemcsak megkóstolhatják a badacsonyi, mecseki és mátrai hegyek levét, de végig követhetik annak születését a tőkétől a hordóig. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum magyar kocsmatörténeti kiállítással, tájházak bemutatóival érkezik, foglalkozásaikon cserép és fa bortartókat készíthetnek az érdeklődők. A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje is újra megnyitja hagyományos pékségét, ahol a tematikához igazodva minden nap más gyümölcsös pékáru készítését mutatják be. Napközben kézműves műhelyek, bemutatók és népi játéktér várja az érdeklődőket. Minden este más tájegység szüreti mulatságát idézzük fel; szekszárdi, somlói, villányi borvidékek táncaihoz húzzák majd a talpalávalót a mulatságok idei ügyeletes zenekarai, Pál István Szalonna és zenekara, a Poros és a Csürrentő Együttes. Vasárnap délelőtt ökumenikus bor- és pálinkaszenteléssel egybekötött istentiszteletet várja az érdeklődőket.

ROMA SÁTOR – 10 ÉVES A ROMA SÁTOR
A Sziget egyik büszkesége az idén 10 éves helyszín, mely egy évtizede már a kelet-európai és a roma zenei kultúra sokszínűségét élteti, a tradicionálistól a modern műfajokig. Az idei programot az elmúlt tíz év kedvenceiből állt össze és megfűszerezve új ínyencségekkel is! 2011-ben a Roma sátor 10. születésnapját többek között a következő fellépőkkel ünnepeljük együtt: Poros feat. Magyarpalatkai Banda (RO); Tekameli, a legendás perpignani rumba katalán zenekar (F); Besh o droM; Goulash Exotica DJ; Shutka Roma Rap (MK); Kal, szerb rom’n’roll (SER); Amsterdam Klezmer Band (NL); Kanizsa Csillagai; Söndörgő feat. Baltazar Montanaro (F); Giani Lincan, cimbalom virtuóz (RO); Dj Tagada, a Balkan Beats francia házigazdája (F); Vojasa, egy új, pesti formáció a Romano Drom, a Nomada és a Khamoro zenészeiből; Dhoad Gypsies of Rajasthan (IND); Esma Redzepova, a cigány királynő (MK); GypsySoundSystem (CH), Técsői Banda (UKR); Parno Graszt; Traktorkestra (CH), Kumpanya Istanbul (TK), BerlinskiBeat (D) és DJ Robert Soko (D).

meduza
Az idei évben a meduza új építményt kap, amely nagyobb lesz, mint elődje, így a korábbinál kétszer többen élvezhetik majd a különböző underground elektronikus zenei irányzatok képviselőinek fellépését. A több angol kiadót tömörítő 720 Bass csapatból VENT, RackNRuin, Torqux & Twist és a csapatfőnök Ollywood is a lemezjátszók közé csap majd a dubstep, electro house, break stílusokat is felvonultató esten. A remek minimál és house stílusú zenéket kiadó VAKANT művészei közül Tolga Fidan, Nico Purman és DeWalta érkezik majd a meduza falai közé. Az idei év meglepetése a Reality Engine - egy erdélyi és egy brazil származású fiú találkozásából született audiovizuális produkció - lesz, melynek érdekessége a felejthetetlen, holografikus 3D vetítés, amely szinkronban áll a zenével - látható hangok és hallható képek. A fenti nem az idei teljes névsor, lesznek még meglepetések és természetesen a nemzetközi fellépők mellett a hazai underground is képviselteti magát.

CIVIL SZIGET
A Civil Sziget története a Sziget első éveiben kezdődött, eleinte egy-két, később egy egész utcányi társadalmi szervezet érezte fontosnak, hogy jelen legyen a fesztiválon programjaival, szolgáltatásaival és közvetlen kapcsolatba kerüljön a fiatalokkal. Az utcából napjainkra már egy egész „sziget” nőtt ki. A Civil Sziget olyan találkozóhellyé vált, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban információt, szolgáltatást, segítséget kapnak, részt vállalhatnak a szervezetek munkájában. Nagyon fontos színtere lett a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén, a nemzetközi tapasztalatcserének is. A sok jelentkező miatt évek óta pályázatot ír ki a Sziget Kft. a Civil Szigeten való megjelenésre. Több száz jelentkező közül választjuk ki azt a kb. 100 társadalmi szervezetet és a civil társadalommal együttműködő intézményt, melyeknek helyet tudunk biztosítani. Tavaly óta a Zöld Udvar is a Civil Szigeten szerves része, itt mutatkoznak be a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek. A Civil Sziget közös programterei, az Open - Civil Színpad. Itt kerekasztal beszélgetések, táncelőadások, koncertek lesznek, és a Civil Játszótér, ahol interaktív, a szigetlakók részvételére erősen építő színes programok kapnak teret, táncházak, vetélkedők, szituációs játékok.

ABILITY PARK
A hazai és nemzetközi elismerésekkel jutalmazott interaktív kalandpark több, fogyatékos ügyi érdekvédelmi szervezettel karöltve kívánja bemutatni a fogyatékos emberek mindennapjait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást. Ízelítő a programokból:
 Mászófal, boccia, tandem bicikli - kicsit másképpen
 „Kávézó a tudás öt fájához”. - különleges játékokkal, ahol a szaglás, hallás, tapintás érvényesül l eginkább.
Kézműves foglalkozások, korongozás
 Kávéházi zene
 Fotókiállítás
 Kézműves termékek vására
 Kerekes-székes nagy akadálypálya
 Jel-Tér. Hogyan lehet egy szigetlakóból profi jelnyelvi tolmács?
 „Sötét-ügyek”. Játék a sötétben

Az Ability Park mindezeken túl szolgáltató bázisként is működik, napi 24 órában. Itt találhatók akadálymentes WC-k, mosdók. Az Ability Parkban megjelenő szervezetek önkéntesei biztosítják a Sziget egész területére kiterjedő non-stop kísérő szolgálatot látássérültek számára, jelnyelv tolmácsokat, mozgássérült kísérőket.

OPEN-CIVIL SZÍNPAD
Az Open-Civil Színpadon idén is a hazai feltörekvő és már jól ismert alternatív zenekarok lépnek fel. Ez a helyszín ad otthont a Hócipő Kabarénak, a hazai humoristák és stand-up-osok népszerű programjának is, így itt lesz a Szomszédnéni Produkciós Iroda, Ürmös Zsolt, Litkai Gergely, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán, Felméri Péter, Kovács András Péter, Pataki Balázs, Szőke András, Badár Sándor.

MAGIC MIRROR
A Magic Mirror tizenegy éve a Sziget "queer" helyszíne, a látogatók egyik kedvence. Minden délután filmvetítések, válogatás a Berlinale 2011-es fesztiválprogramjából, valamint beszélgetések az alkotókkal. Esti koncertek, késő esti varieté show nemzetközi szereplőkkel, konferál a legendás Diva Tomasz Berlinből. Éjféltől party hajnalig, non-stop vendéglátás.

NAGY UTCASZÍNHÁZ - PAN.OPTIKUM (D): TRANSITion
2005-ben már egyszer a Sziget fellépői között köszönthettük a PAN.OPTIKUM csapatát. Hat évvel később ismét a Szigeten a németországi társulat, amely 1982-óta veszi be magát a világ különböző köztereire, hogy az akciószínház műfaját az irodalommal, a klasszikus színházzal és az opera műfajával ötvözve kápráztassa el egyszerre a gyakran több tízezer fős közönségét és a szakmai szcénát. A társulat ezúttal TRANSITion című előadását hozza el a Szigetre, mely produkció 2011. februárjában az ausztráliai Perth Nemzetközi Művészeti Fesztivál nyitóelőadása volt. A TRANSITion egy társadalmakról, közösségekben való együttélésről szóló, klasszikus filozófiai kérdéseket feszegető előadás. Ki vagy mi tekint le ránk, van egyáltalán valaki vagy valami, ami odafentről figyel minket? Vajon van-e valaki vagy valami, egy felsőbb erő, vagy teljesen egyedül vagyunk a világban? Létezésünk a földi létre korlátozódik és véget ér a halállal? A minden vallás által feszegetett kérdés ahhoz az alapvető emberi félelemhez vezethető vissza, miszerint nincsenek felsőbb erők és létezésünk a halállal végleg befejeződik. A darabban megtalálhatóak a jelenkor figurái és a görög mitológia alakjai, mint Kadmos és Theresias, a vak próféta. A szereplők a különböző történelmi korokon keresztül cikázva keresik a boldogságot és szembesülnek a háborúk és harcok állandó körforgásával. A finálé után talán a következő kérdés veszi át az előbbiek helyét: lehetséges, hogy mi mindnyájan a létezés részesei vagyunk és ezáltal kapcsolódunk minden emberi lényhez az Univerzumban? A Wajdi Mouawad, libanoni író „The sun nor the death” című műve alapján készült előadás minden este 22.00 órakor lesz megtekinthető.

CIRKUSZ PROGRAMOK
A tavalyi flamenco cirkusz előadásuk után 2011-ben új előadással, ismét vendégünk lesz a spanyol Albadulake társulat. Belgiumból a Pol and Freddy, Argentínából pedig a Circo Menjunje műsora kerül idén sorra. A magyarok közül a CirkuSzínház Társulat, a Magma Tűzszínház, Offline:ontheatre már biztosan tovább színesítik a programot.

OCTOPUS ÖSSZMŰVÉSZETI HELYSZÍN
A Medence Csoport kilencedik éve házigazdája az Octopus Összművészeti Helyszínnek, ami a Sziget fesztivál irodalmi, képzőművészeti, komolyzenei, valamint színház és tánc programjainak otthona.


OCTOPUS NAGYSÁTOR PROGRAMJAI


Irodalmi programok

- Závada Péter és Süveg Márk (Akkezdet Phiai) felolvasóest - Szigorúan irodalom, zenei kísérettel.
- Hangköltészeti performansz nemzetközi nagyjainkkal: Szkárosi Endre, Ladik Katalin, Kántor István: a három világszerte ismert magyar költő-, illetve művészperformer a korszerű nyelvi-vizuális-fonikus kifejezésmód eszközeit felhasználva a magyar költészet és akcióművészet mai lehetőségeit igyekszik egyestés közös programban körvonalazni. Műsorukat kifejezetten az idei Szigetre készítik.
- Shakespeare szonettjei kortárs improvizatív zenébe öntve - klangfarbe musik, freejazz, abstract hip-hop, spoken word. Előadja a W.H. zenekar: Dagadu Veronika Sena - ének, szöveg, Márkos Albert - cselló, Gryllus Samu - basszusgitár, G. Szabó Hunor - ütőhangszerek, basszusgitár

Komolyzenei programok
A már jól ismert és bevált programelemek az idén sem változnak: minden éjjel andalító barokk és romantikus muzsikára, a Sziget legkényelmesebb puffjain pihenhetjük ki az egész napos pörgést, délelőtt pedig a legnépszerűbb klasszikus zenei tételek szólnak felvételről.

Medence /DragOnTape interaktív közösségi videó diszkó
Make your online mixtape – te is lehetsz Video DJ! Organikus mixek, kollaboratív online buli - csatlakozz, és bulizzunk együtt!


SZÍNHÁZ ÉS TÁNC SZÍNPAD

A helyszínen a nap reggel kétórás nyitott thai-chi-val kezdődik, 10-től pedig már jóga óra lesz a szigetlakókkal. Délután 5-től a komolyzenei sátorhoz csatlakozik a program, az ott zajló zenei programhoz kontakt improvizációs jam társul nemzetközi kontakt improvizációs mesterek vezetésével. A tavalyi évben nagy sikerrel szerepelt hollandiai Space színházi társulat Felhő című interaktív produkciója ismét a műsoron, idén már minden délután két alkalommal. Ezután kora esténként és késő éjjel az Artus és a Filterperformance társulat performansz sorozata látható majd a színházi helyszín környékén. Az esti órákban pedig fellép a Pintér Béla Társulat, a Hodworks, Fehér Ferenc és más magyar kortárs színházi és táncszínházi alkotók.

TAROT LABIRINTUS
Idén is várja látogatóit az Élőkép Színház a Sziget egyik legnépszerűbb helyszínére. Belépéskor huszonnégy egyforma tükörlapocska közül kell választani. E lapok az életutunkon megélt szerepeink több ezer éves szimbólumai, a Tarot kártya Nagy Arkánumai. A belépő feladata, hogy a bolyongás során saját élethelyzetére vetítse, és az út végén értelmezze a húzott kártyát, e belső tükör által felmutatott képet.

OCTOPUS FÓRUM
Art+Design Lab+Workshop

Kreatív környezetformálás – köztéri akciók.

A Medence Csoport szervezésében építész és design szakos hallgatókkal közös workshopon alakul ki idén az Octopus sátrak környezete, az OCTOPUS FÓRUM. A Fórum egy több összefüggő elemből álló köztéri installáció, amely kifutóként, piactérként és találkozási pontként is funkcionál egyben. Fiatal alkotók friss ideákkal kreálnak térélményt újrahasznosított anyagokból.

Kísérleti hangbázis

Interaktív hangkeltő műhely
Közönség által vezérelhető digitális és analóg interfészek – interaktív hanginstallációk talált, hegesztett és programozott instrumentumokkal. A Hangbázison három csapat háromféle irányból közelíti meg a hangkeltés élményét a közönség aktív részvételével. A közönség megismerkedhet a különös alkatrészekből összeállított hangszerekkel, tereptárgyakkal. Talált, ipari és háztartási tárgyak eredeti kontextusukból kiemelve, új egységként jelennek meg.

MakettLabor RE+KLÁM Ponyva workshop
Kreatív design alkotóműhely és divatbemutatók az újrahasznosítás jegyében.

Reklámfelületeket feldolgozó műhelyük előre szabott táskaalkatrészekkel várják saját tárgyaikat elkészíteni vágyókat. A változatos nyersanyagokból mindenki maga komponálhatja meg táskáját, szatyrát, zsákját, pénztárcáját, palacktartóját. A közönség bevonása az alkotó folyamatba a „Gondolkozz, mielőtt vásárolsz” szemlélet népszerűsítési törekvés része. Az elkészült tárgyak hazavihetők, miután alkotója bemutatta az OCTOPUS FÓRUMON rendezett ÖNDIVATBEMUTATÓN.

Stencil Workshop
A hét folyamán három alkalommal a közönség elsajátíthatja az utcai művészet technikáját. Gyakorlott kezek vezetik be a szakma rejtelmeibe.

Octopus Artshop
Az Artshop idén kiemelten a környezettudatos, öko-, recycling-, upcycling termékekkel és rendhagyó divatbemutatókkal várja a látogatókat.

Cserepiac
Az Octopus Fórum délelőtt pénzmentes piaccá változik, ahol mindeki megpróbálhatja elcserélni megunt dolgait valami hasznosabbra.

Sátorgyűjtő pont
A fesztivál végeztével lestrapált, szükségtelen sátrait mindeki hozza el az Octopus Fórum mellett álló gyűjtőpontra! Ezeket újrahasznosítják, és cserébe ajándékokat adnak.

REGGAE SZÍNPAD ÉS VILÁGFALU
Reggae…Sunshine… A tavalyi nagy sikerre való tekintettel - 2010-ben vette fel a helyszín a Reggae nevet -, itt idén is a napfényes reggae-é lesz a főszerep. Teret kapnak egyelőre még kevésbé ismert ifjú tehetségek, mint a kecskeméti Afro DZAQM együttes, valamint a 2009-ben 445 zenekar közül a European Reggae Contest versenyen az 5. helyen végzett Kingston Cruisers is. A tavalyi nagysikerű koncert után idén is fellép az Ocho Macho, és újonnan alakult formációként a Groovefruit is. A nappali programkínálatban és a programhelyszín kialakításában megmarad a „Világfalu-hangulat”, ötvözve a jamaikai falvak stílusjegyeivel. Természetesen a legkedveltebb workshopok (jóga, capoeira, hastánc, karib tánc, djembe) és kézműves programok (batikolás, gyöngyfűzés), valamint az elmaradhatatlan hangulatelemek, a vízipipa sátor, thai masszázs, indiai teázó, jamaikai koktél bár is ismét helyet kapnak.

EUROPEAN MEETING POINT – EURÓPAI TALÁLKOZÁSI PONT
A tavalyi sikeres együttműködés folytatásaként idén is az európai fiatalok találkozópontja lesz a European Meeting Point, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével közösen létrehozott helyszín. A látogatók a sokszínű program mellett európai szervezetekkel találkozhatnak, információkat kaphatnak például az unión belüli munkavállalásról vagy a külföldi ösztöndíj programokról. Ha esetleg elveszett az útlevelük vagy esetleg bajba kerültek, az EU Konzulátus segítséget kínál a külföldi látogatóknak.

AGORA
Az Agora képzőművészeti találkozó és szimpózium. A helyszín képzőművészek találkozóhelye, célja, hogy bemutasson különböző alkotói módszereket a kreatív alkotás esetlegessége és a képzőművészeti kommunikáció eszközeivel. A résztvevők által önállóan vagy közösen létrehozott művek a művészi együttgondolkodás nagyszerű példái. Többnyire fiatal, pályakezdő vagy még egyetemista hazai és környező országbeli képzőművészeket vár a helyszín, de a szervezők minden alkalommal néhány neves alkotót is meghívnak

TÁNCDALFESZTIVÁL PROGRAMSÁV A VOLT TERASZON
2011-ben is a VOLT Teraszon, amit idén a Pizza Forte támogat, ad otthont a retró hangulatnak. A 2011-es fellépők: Korda György és Balázs Klári, Csonka András, Zalatnay Sarolta, Dolly Roll és Szandi.

CÖKXPON AMBIENT SÁTORKERT
A Cökxpôn Ambient Társaság Sátorkertje egy varázslatos búvóhely a Szigeten belül, ahol a már megszokott ázsiai hangulattal, színes, textiles, szőnyeges, párnás berendezéssel, látványos éjjeli vetítéssel, illatos italokkal és természetesen non-stop zenei programokkal várják az érdeklődőket. A kertben napközben külön színpadon elektronikus live actek, djk, a fűben kreatív, léleklazító és fejlesztő workshopok várják az érdeklődőket: jóga, pránanadi, zsonglőrök, korongos kézműves sátor, Bollywood tánc tanfolyam, capoeira stb. Különböző stílusú zenekarok lesznek hallhatóak idén, ami közös bennük, az persze a pszichedélia. A tavalyról is ismert Fókatelep és Óperentzia, Sickpicnic zenekarokon kívül új felfedezettek mutatkoznak be. Az itthon is jól ismert Kiss Erzsi zenekar a hamis világzenei ének elemeket ötvözi a rockzenével, hasonlóan a magyar Myzrab zenekarhoz, aki arab autentikus zenéjét elektronikával ötvözi. A Burkus König zenekar egyedülállóan akusztikus hangszerekkel, repetitív dub zenét játszik.

A kísérleti és ambient elektronikus live actek terén sok újonnan felfedezett produkciót láthatunk. A teljesség igénye nélkül: Aphics, CZT, Rare, Soulrise, Living Totem, Nameless City, Amygdala. A félig akusztikus félig elektronikus vonalon is izgalmas produkciókat láthatunk: Volkova Sisters, N.O.I. És akik a gyorsabb ritmusokat szeretik, azokat a Pupilla, Savage és a Flyjam együttes szórakoztatja.

Külföldi live actektől kapunk downtempo-t: The Global Optimistic (SK), tánczenét: Iacchus (UK) és chillt: I-One (CZ) jóvoltából. Naponta több magyar és külföldi DJ teszi igazán hangulatossá a Cökxpôn Sátrat, akik nappali szettjeire a kertben figyelhetjük a felhők vonulását: H.A.R. (NL) lüktető house, Milendee world, hanglemezbarát psychedelic funkbeat, Dhammapada Dub Collective jazzoid dubbient. Az éjjeli partiztatók pedig eklektikus formában, Moosz, Tobie és Aksel (NL), Latam (RO), Psyla (CZ), Peacedefender (CR) csak egy kis betekintés a „Cöki” kalendáriumba…

BLUES KOCSMA
A blues atyja, Robert Johnson 100 éve született, ezt fogja ünnepelni a blues színpad öt napon keresztül, jobbnál jobb zenékkel és fergeteges hangulattal! Az idei program stílusgazdagsága a delta bluestól a Big Beat-ig terjed. Nyolc ország kiemelkedő zenekarai lépnek fel, Magyarországon kívül Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Románia, Itália, Franciaország és Hollandia is képviselteti magát a műfajban. A színpadon megidézzük az ikonokat, Jimi Hendrixet, Muddy Waterst, és emlékezünk Gary Moorra, de a fák takarásából talán színpadra ugrik majd Elvis Presley is, aztán megint nyoma vész legalább negyven évre, de a legenda tovább él! A színpad programja dzsesszel kezdődik minden nap, aztán blues, rockabilly, funk a folytatás, hajnali egytől pedig elektronyos blues parti szórakoztatja a Sziget népét.

LOGIKAI JÁTÉKOK SÁTRA
A Hegyvidék Sportegyesület Sakk és Gó Szakosztálya 2011-ben is szeretettel várja a Szigeten a logikai játékok iránt érdeklődőket. Idén a hagyományos program mellett a tavaly nagy sikert aratott hungarikum, a Rubik-kocka ismét kiemelt helyet kap. A leggyorsabban, egy kézzel vagy csukott szemmel, a lényeg, hogy te pörgesd a helyére a kockát. A Rubik-kocka rendszertelen összekeverésével 43 252 003 274 489 856 000 féle eltérő állás hozható létre. Ha a sátorban talán ennyi játék nem is, de több száz várja majd a látogatókat.

A programból nem hiányozhat a sakk, és a korábban nagy népszerűségre szert tett gó játék sem. Az előző évek hagyománya is folytatódik, miszerint majd minden nap immár nem egy, hanem két sakknagymesterrel lehet egymás után megküzdeni szimultánban. A szimultán mellett természetesen számtalan más logikai játékkal is megismerkedhet a látogató. A teljesség igénye játékok a kínálatból: Sakk, Gó, Tantrix, Térbeli Malom, Amőba, Abalone, Backgammon, Halma, Tangram, Pylos, Quatro, Quixo, puzzle, térbeli puzzle, dominó, Rubik játékok, malom, halma, mankala, katamino, goblett, stb.

MÚZEUMI NEGYED
A Múzeumi Negyed három év után új helyszínre, a Hungarikum Falu szomszédságába költözik. 2011-ben a következő intézmények várják a látogatókat: Aquincum, Iparművészeti Múzeum, Ludwig Múzeum, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház , Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum, Modem, Műcsarnok - Ernst Múzeum, Néprajzi Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Óbuda Zichy Kastély, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – Bajor Gizi Színészmúzeum, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Skanzen,Vasarely Múzeum, valamint új résztvevők a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum, a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum és a kArton képregény és karikatúra múzeum. A múzeumok sokszínű programmal és kedvezményekkel várják a szigetlakókat, valamint augusztusban kedvezményes, félárú jeggyel látogathatóak a múzeumok aktuális kiállításai a sértetlen Sziget-karszalaggal érkezőknek!

OLVASÓLIGET
Az Olvasóliget egy kedves, árnyas ligetben várja azokat, akik koncertek előtt vagy éppen után szívesen olvasnának a Szigetnek egy csöndesebb pontján. A tapasztalatokból kiindulva a kínálatban több idegen nyelvű könyvet is találhatnak a látogatók. Az Akadémiai Kiadó jóvoltából pedig magyar nyelvleckéket is kaphatnak a külföldről érkezett fesztivállátogatók.

Írta: MrK

Facebook